Kísérőlevél

PBS International Kft.

Egy jó önéletrajz önmagában kevés. Kell, hogy társuljon hozzá egy olyan motivációs levél is, amely felkelti a munkáltató figyelmét. Ebben röviden kifejthetjük önéletrajzunk fontosabb részeit, illetve azt, hogy miért jelentkeztünk erre az állásra, és mik az erősségeink. Formátumából eredően megmutathat valamit személyiségünkből is.

Íme néhány kiegészítés letölthető kísérőlevél-mintánkhoz:

Ne legyen hosszabb egy oldalnál, szorítkozzunk a lényegre! Felépítését tekintve a következő fő részekre osztható:

Bevezetés: mutatkozzunk be, és nevezzük meg, hogy melyik állásra és munkakörre jelentkezünk. Hivatkozzunk a forrásra, ahonnan az álláshirdetésről hallottunk (újsághirdetés, internet, esetleg egy munkatárs stb.), és röviden írjuk le, miért keltette fel érdeklődésünket, miért pályáztuk meg. A pozíció érdekességén túl érvelhetünk azzal is, amit a vállalatról tudunk.

Középső rész: írjuk le, melyik évben és intézményben végeztünk, és jelenleg mely vállalatnál, mióta és milyen pozícióban, illetve munkakörben dolgozunk. Itt kiemelhetjük a vállalatnál elért sikereinket és fontosabb projektjeinket. Feltétlenül említsük meg, ha a megpályázott munkakörrel kapcsolatban valamilyen egyéb képzést is elvégeztünk, vagy tapasztalatot szereztünk más, korábbi munkahelyünkön! Soroljuk fel azokat a képességeinket, melyek a legvonzóbbak lehetnek a munkáltató számára a meghirdetett pozíció kapcsán. Amikor erősségeinket és azon tulajdonságainkat hangsúlyozzuk, amelyek a legjobb jelöltté tesznek minket erre az állásra, ügyeljünk rá, hogy mindezt tényszerűen és meggyőzően, de semmiképpen se nagyképűen tegyük!

Lezárás: legyen frappáns és udvarias! Írjuk le, hogy reméljük azt, hogy levelünk és önéletrajzunk felkeltette az olvasó figyelmét, és lehetőségünk nyílik egy későbbi személyes találkozóra.

Általános szabály, hogy fogalmazzunk tisztán, világosan és gördülékenyen. Ügyeljünk a változatos szóhasználatra, és kerüljük a hosszú és bonyolult körmondatokat! Akárcsak önéletrajzunkat, motivációs levelünket is feltétlenül olvastassuk el másokkal! Így jobban kiszűrhetőek a helyesírási hibák, szóismétlések, és ellenőrizhetjük a nyelvhelyességet is.