Adatkezelés

PBS International Kft.

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
I. Általános rendelkezések és az adatkezelő elérhetőségei
Az Adatkezelési tájékoztató célja, hogy az érintettek megfelelő tájékoztatást kapjanak a személyes adataik kezeléséhez kapcsolódó egyes jogaikról és kötelezettségeikről. A tájékoztató alapján az érintettek számára megismerhetővé válnak a személyes adataik kezelésének körülményei, amely alapján megalapozottan dönthetnek az adatkezeléshez való hozzájárulás megadásáról.

A jelen adatkezelési tájékoztató az Infotv. 20. § (2) bekezdésén alapul, amely szerint az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő az Infotv. 6. § (5) bekezdése alapján kezeli, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

Az Infotv. 4. § (1) bekezdése értelmében személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie. Az Infotv. 4. § (2) bekezdése értelmében csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.

A jelen adatkezelési tájékoztató azon személyes adatokra vonatkozik, amelyeket a PBS International Kft. ügyfeleiről, munkavállalóiról, partnereiről (a továbbiakban együtt: érintettek) gyűjt és kezel.

A PBS International Kft. az érintetteket az adatkezelések megkezdése előtt a jelen adatkezelési tájékoztató útján tájékoztatja az adatok kezelésével kapcsolatos tényekről. Az adatkezelési tájékoztatóban foglalt tájékoztatás kiterjed az érintettek adatkezelésekkel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire, valamint arra, hogy az adatkezelés során adatfeldolgozó igénybevételére sor kerül-e.

A tájékoztatásban foglalt adatkezelések mindegyike tekintetében a PBS International Kft. az adatkezelő.

Az adatkezelő adatai, elérhetőségei:

PBS International Kft.
  • székhely: 2016 Leányfalu, Körte utca 4.
  • fióktelep: 1036 Budapest, Nagyszombat utca 4. 3. emelet 13.
  • cégjegyzékszám: 13-09-106819
  • adószám: 12937293-2-13
  • képviseli: Restás Renáta ügyvezető

Releváns kapcsolattartási adatok:
  • PBS International Kft.
  • cím: 1036 Budapest, Nagyszombat utca 4. 3. emelet 13.
  • telefonszám: 06-1/786-5666
  • email cím: info@pbs-job.hu
  • adatkezelő honlapjának elérhetősége: www.pbs-job.hu

Az adatkezelési tájékoztató online elérhető a www.pbs-job.hu honlapon az Adatkezelési tájékoztató menüpont alatt.
II. Álláshirdetésekre jelentkezők adatainak kezelése
A PBS International Kft. (továbbiakban: "társaság") jelen adatkezelési tájékoztatóval együtt értelmezendő saját adatvédelmi- és kezelési szabályzata alapján, saját közvetítői tevékenységével összefüggésben kezeli azon természetes személyek adatait, akik vagy a fentebb hivatkozott honlap online felületén regisztrációt követően vagy egyéb elektronikus formában jelentkeznek a társaság által meghirdetett álláslehetőségek bármelyikére.
II.1. Az adatkezelés jogalapja
Az érintettek önkéntes hozzájárulása, ami abban nyilvánul meg, hogy az érintettek az önéletrajzukat és az ehhez kapcsolódó dokumentumokat (pl. képzettséget, iskolai végzettséget, büntetlen előéletet igazoló dokumentumok) megküldik a PBS International Kft. részére. [Infotv. 5. § (1) bek. a) pont]
II.2. Az adatkezelés célja
A PBS International Kft. a hozzá közvetlenül, vagy saját online rendszerén keresztül beérkezett önéletrajzokban és a csatolt egyéb dokumentumokban szereplő személyes adatokat abból a célból kezeli, hogy az érintettet a végzettségének és érdeklődési körének leginkább megfelelő álláslehetőségekről értesítse, az érintettel időpontot egyeztessen, és a kiválasztást lebonyolítsa, továbbá a saját szerződéses partnerei által megadott előzetes preferenciáknak történő megfeleltetést követően továbbítsa is a kiválasztott érintett személyes adatait.
II.3. Az adatkezelés időtartama
Az érintettek személyes adatainak kezelése a II.2. pontban nevezett szolgáltatásokhoz tartozó szerződés tejesítésével összefüggésben, továbbá az érintettek hozzájárulása alapján is határozatlan ideig valósul meg.

A II.2. pontban hivatkozott célnak megfelelően és az adatkezelő társaság tevékenységével összhangban, továbbá az érintettek érdekeihez igazodva, az adatkezelés határozatlan ideig valósul meg; amely határozatlan idejű tárolást az érintett részéről történő külön törlési kérelem minden esetben megszakít, és ebben az esetben az adatkezelő azonnal eltávolítja adatbázisából a szóban forgó érintett személyes adatait.

Az Infotv. 6. § (5) bekezdés a) pontja alapján abban az esetben, ha bármely jogi kötelezettség folytán az adat kezelése szükséges, akkor társaságunk az adatokat ezen jogi kötelezettség fennállásáig kezeli.

A jelentkező az adatai törlését, a hozzájárulásának visszavonását írásban a 1036 Budapest, Nagyszombat utca 4. 3. emelet 13. postacímen vagy az info@pbs-job.hu email címen kérheti.
II.4. Kezelt adatok köre
Vezetéknév, keresztnév, nem, születési idő, állampolgárság, anyanyelv, legmagasabb iskolai végzettség, nyelvtudás, email cím, telefonszám, iskolai végzettséget igazoló bizonyítványok, továbbá minden egyéb az érintett által önkéntes alapon saját önéletrajzában feltűntetett személyes adat/információ
II.5. IT support igénybevételéről szóló nyilatkozat
Az adatkezelő megbízásából a társaság részére hosting szolgáltatóként, a digitális adattárolás technikai feltételeit a következő társaság biztosítja:
  • Krehnyay Gergely EV
  • Székhely: 1119 Budapest, Major u. 40.
II.6. Az adatok megismerésére jogosultak köre
A PBS International Kft. az adatokat kizárólag a munkaerő-toborzás, kiválasztás céljára használja fel. Az online jelentkezés célja, hogy az érintett a www.pbs-job.hu weboldal igénybevételével gyorsan jelentkezhessen a társaság által kínált pozíciókra, vagy adatbázisba kerüljön, amely adatbázishoz harmadik személy nem férhet hozzá. Rögzíteni kívánjuk, hogy a társasággal munkaviszonyban és megbízási jogviszonyban álló személyek kizárólag az adatkezelés céljának érdekében hozzáférhetnek az érintettek személyes adataihoz.
III. Munkavállalók adatainak kezelése
A PBS International Kft. (továbbiakban: "társaság") jelen adatkezelési tájékoztatóval együtt értelmezendő saját adatvédelmi- és kezelési szabályzata alapján, mint munkáltató kezeli azon természetes személyek adatait, akik a társasággal munkaszerződéses jogviszonyban állnak.
III.1. Az adatkezelés jogalapja
Az érintettek és a társaság között létrejött munkaszerződés teljesítése alapján kerülnek kezelésre a munkavállalók személyes adatai.[GDPR. 6. cikk (1) b) pont]
III.2. Az adatkezelés célja
A PBS International Kft. és a vele munkaviszonyban álló érintettek, azaz munkavállalók, külön jogszabályban meghatározott személyes adatainak kezelése annak érdekében valósul meg, hogy a munkáltató oldalán keletkező bejelentési kötelezettségek mind a társaság, mind a munkavállalók érdekében megtörténjenek, továbbá egy esetleges hatósági ellenőrzés során az adatok hozzáférhetősége biztosítva legyen.
III.3. Az adatkezelés időtartama
Az érintettek személyes adatainak kezelése minden egyes érintett esetében a munkaszerződés alapján fennálló munkaviszony megszűnését követő és külön jogszabályban előírt tárolási időtartam alatt valósul meg.

Az Infotv. 6. § (5) bekezdés a) pontja alapján abban az esetben, ha bármely jogi kötelezettség folytán az adat kezelése szükséges, akkor társaságunk az adatokat ezen jogi kötelezettség fennállásáig kezeli.
III.4. Kezelt adatok köre
Vezetéknév, keresztnév, nem, születési idő, adószám, személyi azonosító igazolvány szám, TAJ szám, lakcím igazolvány adatai; továbbá minden egyéb olyan adat, amely a munkaviszony létesítéséhez külön jogszabály alapján elengedhetetlen.
III.5. IT support igénybevételéről szóló nyilatkozat
Az adatkezelő megbízásából a társaság részére hosting szolgáltatóként, a digitális adattárolás technikai feltételeit a következő társaság biztosítja:
  • Krehnyay Gergely EV
  • Székhely: 1119 Budapest, Major u. 40.
III.6. Az adatok megismerésére jogosultak köre
A PBS International Kft. az adatokat kizárólag a munkaviszony jogszerű fenntartásának érdekében kezeli, ezzel összefüggésben a társaság ügyvezetője, továbbá a társasággal munkaviszonyban álló munkavállalók férhetnek hozzá a jelen fejezetben hivatkozott személyes adatokhoz.
IV. Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogai
Az érintett jogai:
  • tájékoztatás kérése
  • az adat helyesbítésének kérése
  • az adat törlésének, zárolásának kérése
  • tiltakozás az adatkezelés ellen

A személyes adatokkal kapcsolatban tájékoztatás, helyesbítés, zárolás, törlés, illetve az adatkezeléssel kapcsolatos tiltakozás bármikor bejelenthető az alábbi elérhetőségeken:
  • levélben: 1036 Budapest, Nagyszombat utca 4. 3. emelet 13.,
  • emailben: az info@pbs-job.hu email címen,
  • telefonon: a 06-1/786-5666 számon nevének és címének megadásával,
  • személyesen: a PBS International Kft., 1036 Budapest, Nagyszombat utca 4. 3. emelet 13., szám alatt.
IV.1. Tájékoztatás
Az érintett (továbbiakban: felhasználó) bármikor kérheti a PBS International Kft.-től (továbbiakban: adatkezelő), hogy tájékoztassa őt a személyes adatainak kezeléséről. Az Adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül, közérthető formában, az érintett erre irányuló kérelmére írásban megadni a tájékoztatást.

A Felhasználó írásban postai úton, faxon, vagy email üzenetben küldheti meg a tájékoztatás iránti kérelmét az Adatkezelőhöz. A Felhasználó a kérelmében köteles feltüntetni olyan azonosító adatait, amelyek alapján a személyes adatok megismeréséhez való jogosultsága az Adatkezelő által megállapítható. A Felhasználó a kérelmében köteles megjelölni olyan elektronikus, vagy postai elérhetőségét, amelyre az Adatkezelő a tájékoztatást teljesíteni tudja.

A Felhasználó tájékoztatást kérhet a kezelt személyes adatok köréről, a személyes adatok forrásáról, a személyes adatok kezelésének céljáról, továbbá arról, hogy az Adatkezelő a személyes adatokat milyen jogszabályi alapon kezeli, valamint arról, hogy a személyes adatokat az Adatkezelő mennyi ideig kezeli, illetőleg az Adatkezelő személyes adatok kezelésével összefüggő tevékenységéről.

Az Adatkezelő erre irányuló kérelem esetén ad tájékoztatást arról, hogy a személyes adatokat mely szerződéses partnerének továbbította, valamint az adattovábbítás jogalapjáról.

Amennyiben az adatkezelés során adatvédelmi incidens következne be, annak körülményeiről, hatásairól és az elhárítása érdekében az Adatkezelő által megtett intézkedésekről a Felhasználó szintén felvilágosítást kérhet. Az adatvédelmi incidens azt jelenti, hogy a személyes adatok kezelése, vagy feldolgozása jogszabálysértő módon történik. Ilyen eset különösen az, ha a személyes adatokhoz arra nem jogosult személy hozzáfér, a személyes adatokat jogellenes módon megváltoztatják, továbbítják vagy nyilvánosságra hozzák, illetőleg jogsértő módon törlik vagy megsemmisítik. Adatvédelmi incidensnek minősül továbbá, ha a személyes adat véletlen esemény folytán megsemmisül vagy sérül.

Az Adatkezelő a tájékoztatást a Felhasználó kérelmének beérkezésétől számított legfeljebb 25 napon belül, email üzenetben adja meg. Amennyiben a kérelmet benyújtó Felhasználó elektronikus elérhetőségét a kérelmében nem tüntette fel, vagy a postai kézbesítést kifejezetten kéri, az Adatkezelő a tájékoztatást írásban, postai úton teljesíti. A tájékoztatást Adatkezelő a személyes adatok kérelemben megjelölt körére nézve évente egy alkalommal ingyenesen teljesíti.

Az Adatkezelő az érintett tájékoztatását csak az alábbi két esetben tagadhatja meg:
  • Amennyiben az Adatkezelő egy esetleges adattovábbítás esetén az adattovábbítótól a személyes adatot már úgy veszi át, hogy az adattovábbító tájékoztatja az Adatkezelőt, hogy az érintett tájékoztatáshoz való jogait valamilyen hazai vagy nemzetközi jogszabály korlátozza.
  • Amennyiben az érintett tájékoztatáshoz való jogát törvény korlátozza az állam külső és belső biztonsága érdekében (például honvédelemi, nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési vagy bűnüldözési, büntetés-végrehajtási érdekből), továbbá állami vagy önkormányzati gazdasági vagy pénzügyi érdekből, az Európai Unió jelentős gazdasági vagy pénzügyi érdekéből, valamint a foglalkozások gyakorlásával összefüggő fegyelmi és etikai vétségek, a munkajogi és munkavédelmi kötelezettségszegések megelőzése és feltárása céljából - beleértve minden esetben az ellenőrzést és a felügyeletet is -, továbbá az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében.

Az Adatkezelő a tájékoztatás jelen pont szerinti megtagadása esetén is írásban közli az Érintettel, hogy a tájékoztatást milyen okból tagadta meg, úgy hogy pontosan megjelöli annak törvényi alapját is. Az Adatkezelő ebben az esetben egyúttal tájékoztatja az Érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről (a jogorvoslat kapcsán lásd jelen tájékoztató alábbi, V. pontját).
IV.2. Adatok helyesbítése
Az Érintett bármikor kérheti Adatkezelőtől, hogy a személyes adatait helyesbítse, ha azok a valóságnak nem felelnek meg. Ha a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az Adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot az Adatkezelő helyesbíti. Az Érintett írásban postai úton vagy email üzenetben küldheti meg a helyesbítés iránti kérelmét az Adatkezelőhöz.

Ha Adatkezelő az Érintett helyesbítés iránti kérelmét nem teljesíti a kérelem kézhezvételét követő 25 napon belül, írásban vagy az Érintett hozzájárulásával elektronikus úton közli az elutasítás indokait, megjelölve annak jogszabályi alapját. Ebben az esetben az Adatkezelő egyúttal tájékoztatja az Érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.
IV.3. Adatok törlése vagy zárolása
Az Érintett bármikor kérheti, hogy az Adatkezelő a személyes adatait törölje vagy zárolja. A törlés vagy zárolás iránti kérelmet az Érintett írásban postai úton vagy email üzenetben küldheti meg az Adatkezelőhöz.

Az Adatkezelő a személyes adatot törli, ha:
  • azt jogellenesen kezelte,
  • az érintett a személyes adatai törlését vagy zárolását kéri,
  • az adatkezelés hiányos vagy téves - és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható feltéve, hogy a törlést a törvény nem zárja ki,
  • az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt,
  • ha az adatok törlését bíróság vagy a Hatóság elrendelte.

Ha az Adatkezelő az Érintett törlés vagy zárolás iránti kérelmét nem teljesíti a kérelem kézhezvételét követő 25 napon belül írásban vagy az Érintett hozzájárulásával elektronikus úton közli az elutasítás indokait, megjelölve annak jogszabályi alapját. Ebben az esetben az Adatkezelő egyúttal tájékoztatja az Érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Törlés helyett az Adatkezelő zárolja a személyes adatot, ha az Érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az Érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig a törlést akadályozó jogszabályi vagy ténybeli körülmény fennáll.
IV.4. Tiltakozás a személyes adatok kezelése ellen
Az Érintettnek joga van, hogy az alábbi esetekben tiltakozzon a személyes adatainak kezelése ellen:
  • ha a személyes adatok kezelése kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az Adatkezelő, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges,
  • ha személyes adatok kezelésének célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás,
  • ha arra törvény az Érintettnek lehetőséget ad.

A tiltakozást az Érintett írásban postai úton vagy email üzenetben küldheti meg az Adatkezelőhöz. Az Adatkezelő a tiltakozást a benyújtásától számított legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja és dönt annak megalapozottságáról. Az Adatkezelő az Érintettet a döntéséről írásban tájékoztatja. Ha az Érintett tiltakozása megalapozott, az Adatkezelő az adatkezelést és az adattovábbítást megszünteti, és a személyes adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással a személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.
V. Az érintett jogorvoslati lehetőségei
Ha az Érintett az Adatkezelő döntéseivel nem ért egyet, illetve ha az Adatkezelő az Érintett tiltakozásának elbírálására nyitva álló 15 napos határidőt elmulasztja, az Érintett - a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül - a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért.

Az Érintett a személyes adatok kezelésével kapcsolatos jogai megsértése miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat jogorvoslatért, vagy az illetékes bíróság előtt pert indíthat.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot az Érintett az alábbi elérhetőségeken érheti el:
  • cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
  • postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
  • telefon: +36 (1) 391-1400
  • fax: +36 (1) 391-1410
  • email: ugyfelszolgalat@naih.hu
  • honlap: www.naih.hu
  • adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-50358/2012

Az Érintett Adatkezelő elleni peres eljárást a lakóhelye vagy a tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.

Az Érintett Adatkezelő általi adatkezeléshez csak akkor jogosult hozzájárulni, ha a fentiek szerinti adatvédelmi és adatkezelési rendelkezéseket megismerte, valamint a személyes adatai kezeléséhez kapcsolódó jogaival és kötelezettségeivel tisztában van.

Hatályos: 2018. május 25.-től

PBS International Kft.
képviseli: Restás Renáta
ügyvezető