Hasznos tanácsok

PBS International Kft.

Amikor az állásajánlatok között böngészünk, fogalmazzuk meg magunkban, melyik ajánlat miért tetszik nekünk, miért vagyunk rá alkalmasak, és miért szeretnénk megkapni az állást. Fontos, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük magunknak, hiszen egy állásinterjún ezek a témák biztosan felmerülnek, és sok múlik a magabiztos megválaszolásukon.

Ha kiválasztottunk egy állást, ismerjük meg a vállalatot! Nézzünk körül a honlapján, olvassuk el a róla szóló aktuális cikkeket, stb. Minél több az információnk a cégről, annál könnyebb eldönteni, hogy valóban szeretnénk-e ezt az állást. A személyes interjún pedig óriási előnyt jelent, ha látják, hogy az adott cégről alaposabban tájékozódtunk.

Többször említettük az interjút. Lássuk, itt mire érdemes figyelni:
  • Természetes, ha egy állásinterjú előtt izgatottak vagyunk. Azonban gondoljunk arra, hogy az önéletrajzunk felkeltette az érdeklődésüket, és kíváncsiak ránk. Tekintsünk rá úgy, mint egy kötetlen beszélgetésre, és ne úgy, mint egy vizsgára, valamilyen nehéz tantárgyból. Itt saját magunkból felelünk, és abból, amit már tudunk vagy megtapasztaltunk. Segíthet, ha előtte valaki olyannal próbálunk el egy interjút, aki már részt vett legalább egy ilyen beszélgetésen.
  • Mint ahogy semmilyen más fontos találkozóról, erről sem szabad elkésni! Akár előtte való nap menjünk el a megadott címre, és tapasztaljuk ki az ideális közlekedési útvonalat. Inkább érkezzünk előbb, mint később!
  • Megjelenés: ápolt és igényes. Öltözékünk legyen az alkalomhoz illő: ne öltözzünk túl (a színházi elegancia furcsán hathat), de alul se (mindez vonatkozik a mennyiségre és a minőségre is, azaz: kerüljük a hivalkodó ruhákat, illetve a sportos öltözetet, farmert, tornacipőt, és bármennyire meleg van, semmiképpen se jelenjünk meg rövidnadrágban vagy túl rövid szoknyában). Mindenképpen válasszunk kényelmes ruhákat, hogy öltözékünk ne feszélyezzen minket az interjún. A hölgyek mellőzzék az erős sminket.
  • Első találkozás: köszönjünk előre, és mi nyújtsunk kezet az interjúztatónak, akkor is, ha hölgy az illető. Mutatkozzunk be, és igyekezzünk megjegyezni tárgyaló partnerünk nevét is!
  • Az interjú alatt: legyünk magabiztosak és határozottak, de ne essünk túlzásba, nehogy nagyképűnek tűnjünk. Kerüljük a közhelyeket, és a viccelődéssel is bánjunk óvatosan - nincs kínosabb egy rosszul elsült poénnál.
  • Több témakör is felmerülhet, de van néhány, amely általában minden interjún előfordul. Az elején többnyire a tanulmányainkról és a szakmai tapasztalatainkról kérdeznek minket: hol végeztünk, hol dolgoztunk korábban, mi volt a feladatkörünk, stb. Biztosan rá fognak kérdezni arra, hogy miért jelentkeztünk erre az állásra, és miért pont az ő vállalatuknál szeretnénk dolgozni. Itt jól jöhet a céggel kapcsolatos előzetes tájékozódásunk. Rákérdeznek majd arra is, hogy mikor tudnánk kezdeni. Érdekelhetik őket rövid és hosszú távú terveink, milyen továbbképzéseket szeretnénk elvégezni - különösen akkor, ha továbbtanulásban gondolkodunk, ami miatt esetleg meg kell szakítanunk munkaviszonyunkat.
  • Fontos, hogy bizonyos kérdéseket mi is feltegyünk, amelyekkel pontosabb képet kaphatunk a megpályázott állásról. Pl.: Milyen konkrét feladatkörünk lenne? Milyen pozícióra számíthatunk (hány felettesünk van, és mennyi embert irányítanánk)? Milyenek az előrelépési lehetőségek? Milyen tréningekre van lehetőség? Mettől meddig tart a munkaidő? Említsünk meg minden olyan tényezőt, mely a munkavégzést befolyásolhatja, pl. menetrendhez kötött beutazás, ami miatt csak később tudunk érkezni, vagy kicsit korábban kell távoznunk.
  • Az interjúnak mindig kritikus pontja a fizetés és az egyéb juttatások megtárgyalása. Fontos, hogy amikor elérkezünk ehhez a ponthoz, ne tűnjön úgy, mintha minket elsősorban a pénz motiválna. Semmiképpen se mi hozzuk fel ezt a témát! A bértárgyalásba csak akkor szabad belemennünk, ha már minden mással tisztában vagyunk (elsősorban a munkakörünkhöz kapcsolódó konkrét feladatainkkal és a felelősségi körünkkel). Ha rákérdeznek, adjunk meg egy tól--ig összegtartományt. Mindig tisztáznunk kell, hogy az általunk megadott, illetve a munkáltató által felajánlott összeg nettóban vagy bruttóban értendő-e. Előzetesen kérdezzünk körbe ismerőseinknél, akik az adott területen dolgoznak, hogy mennyi a szokásos bérezés, esetleg milyen egyéb juttatásokra lehet számítani. Nagyobb cégeknél előfordulhat, hogy az első körben még nincs szó fizetésről, csak a második vagy harmadik fordulóban.
  • Válaszoljunk minden kérdésre, és kerüljük a kitérő válaszokat. A beszélgetés végén tisztázzuk, hogy kinek és körülbelül mikor, milyen módon (telefon, e-mail) kell értesítenie a másikat, vagy esetleg lesz-e következő forduló. Ismét fogjunk kezet, és köszönjük meg az interjút. Távozáskor ne felejtsünk el kijelentkezni a portán (esetleg leadni a belépőkártyát), ha erre szükség van.